Egyedül nem megy!

Be kellett látnom nekem is. Ha azt akarom csinálni, amit szeretek, amihez értek, akkor tartoznom kell valahová. És az, hogy tartozom valahová, áldozattal jár. Márpedig képes vagyok rá! Meghoztam ezt az áldozatot.

Végre a napokban kaptam egy munkaajánlatot, amit örömmel elfogadtam. Feladtam a szabadságomat úgy, hogy megtarthattam a szabadságomat. Továbbra sincs főnököm, de mégis el kell számolnom azzal, amit csinálok. Mert ugye, az ember képes engedékeny lenni, ha csak önmagának tartozik elszámolással. A dolgok csak úgy működnek, ha mindent naponta megtervezünk, és ellenőrizzük is amit csinálunk. Csak így tudunk javítani a teljesítményünkön. Nagyon féltem a változástól. Annyi kérdés volt bennem, mielőtt váltottam. Kikkel fogok együtt dolgozni? Elfogadnak? Hogy tudok beilleszkedni? Legyőztem a félelmemet, mert nem az a fontos, hanem az, amit el akarok érni. Hát, belevágtam!

Nagy reménnyel kezdtem az új helyen. Most jól érzem magam, mert egy tök jó csapatban dolgozhatok

Többet akarok!

Nem vagyok nagyravágyó, de vannak az embernek szükségletei, amit ki kell elégíteni. Nekem mit jelentenek ezek? Hogy minden nap tudjak az asztalra tenni valami ételt. Ki tudjam fizetni a számláimat. A kis unokámnak tudjak venni egy hamburgert a Mekiben, vagy egy fagyit, ha néha nálam hagyják a szülei. Ne kelljen lógjak a buszon, villamoson, ha dolgozni megyek. Ugye, szerinted sem nagy vágyak ezek?

Szégyellem, de az utóbbi időben többször előfordult, hogy pulykacsontból főztem levest, vagy csirke far-hátból pörköltet, és több hónapot késtem a számlák kifizetésével, vagy inkább gyalogoltam kilométereket, ha nem akartam ellenőrökkel találkozni a villamoson, mert nem volt jegyre pénzem.

Sokszor elgondolkodom rajta, hogy talán nem is nekem kellene ezen szégyenkeznem. Biztos voltál már ilyen helyzetben. Akkor tudod, miről beszélek. Megalázó, és embertelen. Hosszú távú terveim megvalósításához már megtaláltam a megoldást. De itt vannak a rövid távú célok, ami még megoldásra vár. Munkahelyet keresek, biztonságos anyagi hátteret. Állásajánlatokra jelentkezem. A megkereséseimre még választ sem kapok. Vajon hány asztalfiók mélyén, vagy szemeteskosárban lapulnak az elküldött önéletrajzaim? Igen! Minden pillanatban megerősítést kapok arra, hogy a hálózatépítés az egyetlen megoldás, hogy egyszer, valaha kilábaljak ebből a kiszolgáltatott helyzetből.

Ez így nem mehet tovább!

Az oké, hogy vállalkozó vagyok, de miért is? Kényszerből! Ki a fenének kell manapság egy olyan munkaerő, aki hatvan felé közeledvén, gyakorlat nélkül, egy közgazdasági érettségivel, és néhány speciális tanfolyam elvégzésével rendelkezik? Most, amikor a fiatalság több diplomával nem kap munkát? Mit is remélhetnék?

Hogy értsd miről beszélek, ugorjunk vissza a múltba.

Nyolcvanas évek közepe. Emlékszel, milyen "nagy szám" volt akkor, hogy önálló vállalkozásba kezdhettek az emberek? Köztük mi is a férjemmel, elsőként élve a lehetőséggel, mert jobb életre, szabadságra vágytunk. Éveken keresztül jól ment a szekér, majd egyre szigorúbb feltételeknek kellett megfelelnünk. Hosszú távon már nem tudtunk lépést tartani a multik megjelenésével. Meghoztuk a nagy döntést. Vállalkozásunkat még időben tovább adtuk. Szerencsénkre nem túl sok mínusszal, "csak" pár milliós veszteséggel szálltunk ki belőle. Hiába szerettük amit csináltunk, ez nem volt elég a fejlődéshez. Pénzünk nem volt, amit visszaforgathattunk volna a vállalkozásunkba. Ami jött, abból éltünk - nem nagy lábon - átlagember módjára. Ma már talán sok mindent másképp tennék, de a múlton kár rágódni. Lezártunk egy korszakot. Fel kell ismerni, ha eljön az idő, tudni kell váltani. Így tettem én is. Váltottam. Azonban belekóstoltam szabadságba, és ezt az érzést meg akartam tartani.

Ifjú koromban dolgoztam gyárban, tudom, hogy milyen, amikor a főnök a hátam mögött "lihegett", és hajtott bennünket. Tartani az előírt normát a szalagon dolgozva, ahol sok ember teljesítménye és fizetése függött tőlem. Mégis, így visszagondolva, akkor teljes anyagi biztonságban érezhettem magam. De főnökre nem vágytam! A szabadság, amit az önálló vállalkozói lét adott, tovább akartam vinni. Szabadon gazdálkodni az időmmel. Ezt akartam!

Újra vállalkozó lettem. Megtanultam egy új szakmát, és bizakodással vágtam bele. Talán korábban kellett volna váltanom? Jóakaróim próbáltak lebeszélni róla, szerintük ennek már lejárt az ideje, túl nagy a konkurencia. Ma már tudom, hogy akik le akartak beszélni, azért tették, mert ők nem voltak benne biztosak, hogy meg tudnák csinálni. Meg akartak óvni. Nagy elégtétel volt számomra, hogy évekig működött a vállalkozásom. Bebizonyítottam magamnak, hogy a céljaimat valóra tudom váltani.

Ám az idők változnak, és objektív események is beleszólhatnak az ember életébe. Válság! Amire nem számítasz, mégis megváltoztatja milliók életét. Új helyzetben új utakat kell találni a megfelelő anyagi biztonsághoz. Már egy ideje ezt keresem.

Kezedben a jövőd!

Előszó

Valójában azért indítottam ezt a blogot, hogy lásd, mindenre van megoldás. Ha Te is hasonló problémákkal küzdesz, mint én, arra biztatlak, hogy tudj váltani. Az ember életében vannak nehéz szakaszok, amikor nem tudja, hogyan tovább. Kilátástalannak tűnik minden? Sehonnan nem jön segítség, egyedül kell megoldani a helyzetet? Úgy gondolom, nagy túlélő vagyok. Igaz, hogy nehezen változtatok a megszokott körülményeimen, de ha muszáj váltani, akkor meghozom a döntést. Tudom, hogy nehéz kilépni egy élethelyzetből, de ha az nem működik, akkor bizony lépni kell!

Miben szeretnék változást? Anyagi helyzetünk évről-évre nehezebb, nem jutunk egyről a kettőre. Tartalékainkat feléltük. Ahogy múlik felettem az idő, egyre inkább vágyok az anyagi biztonságra. Egyre többet dolgozom, egyre kevesebb, kiszámíthatatlan, bizonytalan jövedelemért. A szabadságnak ára van! Ingatlanosként dolgozni a jutalékos rendszer nem nyújt elég biztonságot az üzletkötőknek. Kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életre vágyok. A lehetséges megoldás egy biztos munkahely lenne. Ehhez kerestem már évek óta a megoldást.

Így történt, hogy néhány évvel ezelőtt találkoztam életem legnagyobb és legszerencsésebb lehetőségével, a hálózatépítéssel. Én erre teszek fel mindent! Tudom, és biztos vagyok benne, hogy ez az egyetlen lehetőségem, hogy egy szebb jövőt biztosítsak magamnak és a szeretteimnek. Már vannak eredményeim. És ezek folyamatosan jönnek, ami nagyon biztató. Abszolút kezdőként vágtam bele, és mostanra kitartással, tanulással, sok munkával szépen haladok előre, egyik vezetői szintről lépek a másikra, csapatom egyre növekszik.

Tudom, hogy képes vagyok rá, hogy bármit megtanuljak, hiszen annyi mindent megtanultam már az életemben. Amikor kellett, akkor váltottam. Amikor kellett, tanultam. Vannak ismerőseim, barátaim, nem szégyelltem segítséget kérni tőlük. Képes vagyok adni, és elfogadni. Szerintem csak így lehet tovább lépni!